A játékról. Martzi már mondja, hogy ne csináljam, ez nem én vagyok, mert otthon élvezettel mesélem, hogyan szúrok ki emberemmel, úgy, hogy ő nem is sejti, mi folyik itt. Ő akar átverni, miközben ő van csúnyán átverve..........
Hétfőn ugye, jött az sms, hát felvettem újra az álarcot és folyt. köv. Kedden ismét sms, majd utána részemről telefon (had legyen elege belőlem), majd futó találkozás délután, hogy átadjam az ügyintézéshez szükséges papírt. Mert eltűntek a papírjai (adókártya, TAJ kártya). Ez még akár hihető is lenne, de furcsa módon először arról volt szó, hogy hétfőn megy APEHhoz ügyintézni. Majd kiderül, hétfőn csak bement érdeklődni, kedden ügyintézett..... Sorstársaim, ugye, életszerű, hogy valamiért kétszer megyünk, amit egyszerre is el lehetne végezni? Másik furcsaság, hogy semmi akadály nem gördült az ügyintézés elé: kedves volt az ügyfélfogadó munkatárs, nem volt sor, nem volt senki indulatos.......... De jó, ma jó ember napom van, higyjük el, hogy így történt. A röpke találkozásunkra elvileg úgy került sor, hogy utána az iskolába megy tanulni. Akár hiszitek, akár nem, semmilyen táska nem volt nála....... Nem kérdeztem semmit, de valószínűleg érezte a furi helyzetet mert azonnal elkezdte magyarázni, hogy előtte ő még hazamegy......... A sztori lépései: tudtommal otthonról jön (13 ker.) A Nagy Lajos Erzsébet kirné sarokra ezért a papírért, találkozó 3/4 4-kor. Iskola a Fiastyúk utcában kezdődik 5-kor. Életszerű és értelmes ide-oda rohangálni, és nem arra készülni, hogy a sulis cucokkal legyen a találkozónk, majd azt követően szép kényelmesen irány a suli........... Márha egyáltalán van suli. Ugyanis egyszer álítólag a suli szünetében telefonált nekem. Fura módon a környezeti zajok vegytiszták voltak, senki nem zörgött vagy nem beszélt a háttérben.... Vagy ő egyedül tölt ki egy osztályt? Ez is mindegy. Késett megint, de úgy tettem, bájosan mosolyogva, mint akinek ez sem számít....... Ha itt sem érzed a menekülési kényszert, akkor soha és sehol. A pár szavas beszélgetés alatt párszor felajánlotta, hogy mehetek könyvet pakolni hozzá..... Erre csak azt tudtam felelni, ha még egyszer elmondja, meg is teszem, mert olyan vagyok. Nem mondta, szerencsére....... Majd hirtelen elővettem a csokit a táskámból, avval adtam át, hogy eddig nem volt szerencsém meghúzni a fülét.... Ezt követően majdnem elbuktam a játszmát, mert azt mondta reakcióként, hogy zavarba hozom. Erre önkéntelenül azt feleltem, ez a célom......... Nem éreztem azt, hogy ez a mondatom gondolkodóba ejtette volna, én pedig azonnal észbe kaptam és széles mosollyal vigyorogva és olvadó tekintettel igyekeztem ránézni, és menekülésre késztetni. Úgy tűnt, tovább óhajt még játszani, így elválás után - még az este folyamán - háromszor "zavartam" telefonon. Nem vette fel, innen már éreztem, hogy sikerült elérnem a célomat, valószínűleg már a pokolba kíván. Sajnáltam, hogy nem láthattam az arcát eközben. Miket gondolhatott rólam, te jó ég! :-) Tegnap még tettem rá egy lapáttal, újfent hívtam, mikor végre sikerült beszélnem vele, azt mondtam, mégis ráérnék este, találkozzunk....... Szegény annyira megrendült már, hogy délelőtt nem tudott határozott igent mondani a felkérésre, kérte, hívjam újra délután. Eszemben sincs! De egy végső ütést még bevittem. Két perc múlva újra hívtam ártatlanul, hogy valamit még az előző nap elfelejtettem mondani....... Az a fél mondat, amivel felvette a telefont, az elégtétel volt a számomra! Befejezhetem a show-t, bár azt gondolom, már ő sem bánja és ő sem fog keresni már többet. Legvégső lépésként hétfőn (munka kezdésére) még e-mailon elküldöm a blog elérhetőségét, remélem, kinyitja az e-amilt. Semmit nem ér ugyanis ez az egész, ha nem szembesül vele, mi folyt a háttérben. Ha azt hiszi, ő vett palira és én hülye lúzer vagyok, akkor ő nyert, mert hiába tudom én az igazat! De ha ez nem jön be, megtalálom a módját, hogyan hozzam a tudomására, már van is egy-két ötletem, de ezt majd csak alkalomadtán!
