HTML

Moormotáék és a Túr dö Talp

Remélem, időben kialakul. Gyerekekről, fotózásról biztosan lesz benne szó.

Friss topikok

Linkblog

Programok

2008.12.04. 11:39 Somvirág

Tanakodom, mit csinálhatnék a felszabaduló időmmel. Van ugye, a szombat, és van a vasárnap. Háztartási alkalmazottként egy nap teljesen leköt, de gondolkodó, világra nyitott és kiváncsi személyként valami szellemi feltöltődésre is szükségem van. Szombat hát a főzés napja, még azt is ki kell gondolnom, a gyerekszobában lakó vadembereimet milyen falatokkal kényeztessem le. Talán dagaszthatnék kenyeret is, és Martzinak feltétlenül kellene sütit készíteni. Marad a vasárnap. Olvasni kellene, de éppen nincsen könyvem - mondjuk egy mostanában sajnos szokásos állapot. Lehet, be kellen iratkoznom egy könyvtárba. Van is egy a Kassai téren. Már erőt veszek magamon. Sétálni is jó lenne, kirándulni, de ha jön a hó, akkor hamar átátzunk. Kata valahol lesz, Irénke tanul, Martzi majd a száját húzza, Mesó szintén tanul - magamra maradtam újfent, de ez már ismerős állapot. Nem mondom, időnként jó lenne, ha nem így lenne.

Ma este sem történik semmi. Hazafelé nézegetem majd a könyvesboltokat, anyunak és öcséméknek kell még ajándékot vadásznom. Sajnos nem igazán tudom, mi lehetne a jó ajándék. És később gondolkoznom kell a dédik ajándékain is! Ez komoly feladat, bizony! 90 évesen már nem olvas az ember, mert nem lát. Nem utazik sehová, mert nem jól mozog. Nem veszünk mobilt, mert nem hall és nem látja a képernyőt. Nincs igénye mp3-ra sem. Valami kézműves dologra lesz szükség, de ötletem sincsen még, aztán az alapanyagok beszerzése és magam a munka is eltart egy darabig. Szóval, nehéz dolog ez. Mire hazaérek, otthon marad a tv. Holnap zsúfolt az este, Gergőnek adok át ajándékot a Vörösmarty téren, egy kicsit szippantok a városi ünnepből, a fényekből és iszom egy jót a forralt borból. De jó lenne ezt egyszer Bécsben élvezni! Onnan szaladok Martziért az edzésre a harmadik kerületbe. Mire hazaérünk kb. 8 óra. A tágcsalád az Illés-klubba megy a Fonóba. Jól esne, ha megvárnának, mert BKV-val mire átérek, már vége is a programnak........... Ha nem tudom magam bekönyörögni az autóba valakihez, akkor már pénteken este elkezdhetem a főzést. Ez kikapcsol és tovább maradhatok ágyban szombaton.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://moormota.blog.hu/api/trackback/id/tr79803589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása