Az Operában. A balett nem a legkedveltebb műfajom, de nem történik semmi, ha az ember néha olyanra is adja a fejét, amire egyébként nem áldozna önszántából. Ez is second-hand kultúra, Kati nem tudott elmenni és fregoli emberként beugrottam az ülőhelyére. Az est koreugráfusa Balanchine. Három részben mutatták be a tánctudásukat: Csajkovszkij Szerenád c. műve, Bach Concerto Barocco-ja és Gershwin válogatás Who Cares címmel. A zene jó, mindegyik zeneszerzőt szeretem. Az első két részben a kalsszikus, hagyományos, tüllfinomságú, nagyon világoskék balettot láthattunk. A fiúk testre szoruló mezben, lányok habkönnyedén....... 20-25 ember a színpadon. És ez egy kicsi gondot okozott. Nem tudtak sort tartani, sokszor nem mozogtak egyszerre, a V betű alakzat szára befelé dőlt, stb. Kopogott a táncosok lába. A Bolsoj lábai miért nem kopognak? Ráadásul a két első rész megjelenésben, szinpadi képben teljesen paralell működött, a lányok szoknyája lett csak rövidebb. Kellett is a negyedórás szünet, hogy 20-25 szoknyát gyorsan levágjanak.......... Még a kézmozdulatok, koreográfiai beállítások és elemek is tökéletes másolatai voltak az első rész megoldásainak. Olyan volt az egész, mint amikor valaki kap egy dobozt, benne ajándékkal. Kinyitja a dobozt, és óriási tüll borítás, tüll-töltelék van benne. Szép, ízléses, finom, elegáns, de tudja az ajándékozott, hogy a nagy ajándék benne van. Át kell jutnia, át kell rágnia magát a tüllfelhőn a lényeghez. Hát ez a lényeg, a csillogó brilliáns ajándék maga volt a harmadik rész. Színes ruhák, színes fények, szóló táncosok..... Lendület, ezer újabb apró ötlet a koreográfiában, felszabadultság. Öröm volt nézni, vitt magával az előadás. Amikor vége lett, azon gondolkoztam, ha ez ennyire jól sikerült, miért nem lehetett az egészt estét ebben a szellemben megalktni? Nem volt rossz a két első rész, de az nem adott felfrissülést, az nem tartalmazott hozzáadott értéket, nem tette fel az i-re a pontot. Viszont a harmadik részért megérte végigülni. Szép és kellemes felvezetése volt a végjátéknak. És végül is, az ostor is a végén csattan, illetve járhattunk volna rosszabbul is, ha erős kezdés után visszaesett volna az előadás. Szóval, összességében optimális volt minden.
Bacsó Péter Lumnitzer nővérek, Tanú, Te rongyos élet.............
