Van egy ösznépi játék, aki férfi és aki nő, az mind ezt játsza, csak a keretei (és evvel összefüggésben a játékszabályok) mások és mások. Ez a játék már a virtuális világban is folyik. Nem az első próbálkozásom, sőt már régi motorosnak is titulálhatnak egyesek. Tehát ismerem az elszakadás jeleit, amikor a másik (a levelező, a randizgató vagy a rendszeresen telefonálgató) fél már húzza kifelé a lábát, már nagyon nem ezt szeretné....... Kezdjük avval, hogy bizonyos teendők várnak rád az első levél megírásakor/megkapásakor. Rengeteg dolog van, amit ilyenkor figyelembe kell venned, mert nem szabad, nem illik, és az ember lánya (fia) nem adja ki magát idejekorán.......... Már van egy bizonyos fátyol ettől az egész történeten. Ha szerencséd van, a fátyol fokról fokra lehullik. Ha szerencséd van, a találkozáson is rendben mennek a dolgok és ha szerencséd van, nemsokára boldgságban sétáltok valahol kéz a kézben. Ha nincs szerencséd, a fátyol marad. Mivel nincs meg a bizalom vagy a szeretet, vagy a kémia, nem lehet rákérdezni, nem lehet megbeszélni, nem lehet megvitatni, csak futjátok az udvarias köröket egymás mellett. Vagy egyszerűen eltűnik az egyik fél. Nem reagál a levelekre, nem hív többet, felszívódik. Ha az udvarias köröket futjátok, egy jól irányzott humoros fordulattal át lehet vágni a huszárcsomót, még jól is jöhettek ki a dolgból. De én nem tudok mit kezdeni az egyszerűen felszívódok verzióval. Nem értem, ha valakire egyszer már betűket áldoztam, azért, mert valamit láttam benne, ha már ittam vele egy kávét (vagy többet), amire időt és pénzt áldoztam, ha már hívtam telefonon, ami megint a pénztárcámat érintette, akkor ezek után miért nem érdemel meg egy lezáró mondatot? Én személy szerint azt is nagyon szeretném, ha azt osztaná meg velem a másik, mi az oka annak, hogy ez a döntés született meg benne?
Én is játszom most. November 10-én írt levelet az ember nekem - tehát ő látott meg bennem valamit, amire rá kellett mozdulnia. Választ kapott, elindult egy közeledő, de pár soros levelezés, majd abbamaradt, mondván ő nem szeret írni (ez már furcsa). De telefonszám-csere és NAPI telefonhívások a részéről. Tehát az előző furcsa kompenzálva. Találkozás, ugyan fél órát késik a megbeszélthez képest, de negyedóránként felhív, hogy a dugóban éppen hol tart. Furcsa, de lehet akár véletlen is. Kávé mellett majdnem-összhang, majd a búcsúzásnál azt mondja, még keressük egymást és vigyázzál magadra. Második mondatrész ugye nem lett volna kötelező....... Ugyan aznap nem érdekelte vajon rendben hazaértem-e (akik rajongtak már értem, annakidején így tettek), de következő nap újra telefonok indulnak. Egy-két semmitmondó információ és érdeklődés, de mégis van és nem én hívom! Egy reggel jó kedvemben sms-t küldtem. Este boldog mosollyal az arcán köszönte meg, szavaival szinte rávett, hogy folytassam. Reggel sms tőlem, ő válaszol, este telefonhívás tőle.
Második randink egy héttel az előzőt követően kicsit furán sikerült. Egy órát váratott (bár előre szólt, hogy ő csak akkor fog ráérni, de arra hivatkozott, korábban a városban van dolga. Ehhez képest otthonról telefonált, hogy akkor kb. most tudna indulni - vissza a városba a találkozónkra, tehát még kb. fél óra....) Hát ez fura, de ugye aki két gyerekkel keres partnert, az a végtelenségig türelmes...... Úgyis van addig feladatom: ha már eljutottam a városba, szétnézek karácsonyi ajándék ügyben. Na, találkozó létrejött, mikor az ember azt mondta, hogy bent feljetette a pénztárcáját és az iratait a munkahelyén, nem volt ideje, annyira sietős volt a napja........ Férfitársaim, ha már az iratok és a tárca ott marad valahol, hogyhogy nem marad ott a mobil is? Emberem ugye, otthonról, arról hívott......... Ez átlátszó, mint a medúza, de sebaj! Ja, és a randit követő nap ellenőriztem a Nők Lapján, hogy azért az állítólagos délutáni nagy sietségben föl tudott menni és körbe tudott nézni........ (Te pancser, nem tudod, hogy ez követhető? Még akkor is, ha én történetesen nem jelentkezem be a rendszerbe!) Szóval, pénz nincs nála. Én széles vigyorral játszom, sebaj, majd én fizetek (nem szabadulsz tőlam ilyen könnyen!) Kellemes beszélgetés. A kávéházban arról beszélgettünk, én szeretek tanulni és ez célom is. Szerinte tanulni munka mellett nehéz. Amikor én ecseteltem, hogy az újszülött gyerekemmel és a 3 évesemmel jártam a főiskolát, a véleménye az volt, hogy ez azért mégsem ugyanaz, mint amikor az ember munka mellett tanul, mert ugye életének ebben az időszakában a nő éppen otthon van..... Válaszom az volt, hogy ez igaz, de a nők 75 % életének ebben az időszakában krónikus alváshiánnyal küszködik többek között...... Nehéz volt megállnom, hogy ne adjam ki az útját! Aztán ki-ki haza. Tehát játszma van, de keményen!
Ha azt hinnétek, akkor telefonok megszűntek, itt a vége, hát szólok előre, NEM!!!!!!!!!! És nem én kezdtem, újra nem én! Hát mit akarsz emberke? Ha én kellek, akkor miért nem adod föl rám a kabátot, akkor miért váratsz a randik előtt és akkor miért nem érsz rá sosem, hogy találkozzunk? Ha nem én kellek, akkor mire a napi telefonok s a napi sms-ek? Mert én kommunikálok? Egyszerűen csak azt kellene mondani, hogy stop, hogy netovább, nem forgatni kellene a kereket!
Eltelt egy hét. A találkozások rendre emberem begyepesedettsége miatt nem jöttek össze. Szerinte "polgári" időben, vagyis kb. 6-kor kell találkoznunk. Egyik nap nekem foglalt, a másik nap neki...... Hétvégén buli volt nála szombaton, vasárnap a családjával ebédelt..... Hiába kértem, jelezzen, ha úgy látja, végeznek, felőlem akkor is találkozhatunk (ugye egy anyuka rugalmas). Szóval az egyetlen lehetséges nap a találkozásra a mai lett volna. Tegnapi sms-e reggel: ma hívlak valamikor. Hát nem hívott. Ma nem küldtem a szokásos reggeli sms-t. Beértem, néztem a Nők Lapját, természetesen van egy olvasatlan levele. Hát akkor játszunk tovább, had legyél zavarban emberkém! Kedves sms-t küldtem, melybne reméltem, szép reggel volt, aztán megérdeklődtem, mi is lesz a mai találkánkal, vagy talán éppen emiatt hallgat annyira. Felhívott - egy másik számról. Sajnos a kártyájáról lefogyott a pénz. Vezetékes száma nincsen, azon nem tudom hívni. A mai találka ugrott, mert dolga van, de ha hétvégén DÉLELŐTT ráérnék, az jó lenne, de ne most fixáljuk le! És ha tudnám hívni, azt megköszönné. Megint nem értem. Ha nem akar találkozni, minek hívott fel? Ha nem akar találkozni, minek kéri a hétvégét? Ha nem akarja ezt, miért nem zárja le? Vagy arra vár, a másik levélhez tartozó hölgy bejön-e?
Időközben kiderült, nem érti a humort se. Mondtam neki - viccesen - majd akkor szólok, ha vicceltem. Mire óriási férfi önérzettel: de nehogy mások előtt mondjad ezt!
Szóval, elhatároztam, végig játszom ezt - naívan, szendén és kedvesen. Majd akkor koppintom az orrára az ajtót, amikor már nem várja. Nagy a gyanúm, hogy a hétvégém tömve lesz programokkal, sajnos emberke és az ő programja már nem fog beleférni. És ezt követően küldök neki egy levelet a blogra mutató linkkel. És várom a magyarázatot és a mesét. Mert szerintem ennyit mindenki érdemel. Mindenki figyelmébe ajánlom, nem vagyok hülye, és nem fogom a pasikat hálóval, nem akaszkodom - alapból - senkire. De ha átverést szimatolok, eljátszom a hülyét, had legyen kellemetlen a másik oldalon egy kicsit az a pár nap. Már körbe is néztem a Nők Lapján, megy tovább az élet. És mit fedeztem fel! Emberem azóta, hogy kommunikálunk, több mint 5x nézte meg az adatlapom!!!!!!!!!! Nooooormális?
