A hétévége Martzi betegsége okán szobafogságban telt el. Mivel erre lehetett számítani, nem okozott különösebb lelki megrázkódtatást. Kellenek néha ezek az otthoni csoszogós napok, amikor sehová nem kell eljutni, amikor a pizsamából kibújás a nap legnagyobb gyötrelme. Hosszú idő óta először tudtam reggel az ágyban olvasni: kiolvastam a HVG heti számát. Nem kultúrtörténeti szám, de rávilágít olyan összefüggésekre mondjuk a világgazdasági válság során, vagy a Nabucco vezetékkel kapcsolatban, aminek elhangzására az ötperces napi hírekben nincs idő. Az elemző-magyarázó műsorok többsége pedig ugye a TV-ben nagyon későn van - hiába, a nézettségi versenyt meg kell nyerni, azt meg ugye ilyen műsorokkal nem lehet. És akkor a kérdés innentől már az, a TV a kultúra fellegvára, a kultúrigény kifejlesztője, vagy talán az az eszköz, mely a lakosság kultúrális igényét egy kicsit fejleszti, mindig egy fokkal feljebb tartva a lécet, mint, amit elsőre elérnénk. Vagy pont ellenkezőleg, egy profitorientált egység, aminek a bevétel a lételeme, akkor pedig arra kell ráéreznie, hol van az a határ, amit még elfogad a fogyasztó. Ez a kultúra alsó határa a köztévénél, a kereskedelmi tévénél pedig talán nem is tudják, mit jelent a kultúra fogalma.
Ennek megfelelően nem is volt egyéb kultúrális élményben részem. De kikapcsolódsában, kádban ellazulásban volt. Összességében jó volt, hogy ez most így alakult.
